Bársony érintés: PROLÓGUS

Sziasztok! És máris itt vagyok! Ez az első történet amiben lesz majd akció, váratlan pillanatok tömkelege és persze egy kis szerelem... A prológus az majd a későbbi bejegyzéseknél lesz majd fontos, mivel az első részhez nem fog egyenlőre kapcsolódni. De addig is... Olvassatok bátran!:D

1995. Május 26. Budapest

- Edina ne csináld már! Tudod hogy hülyeség! Gyere vissza!

A Gellért-hegy rémisztőnek tűnik alulról, de felülről még ijesztőbb. Ezt a két fiatal közül csak az egyik érzékelte, mivel a másik, nem a perem szélén állt. A lánynak a haját ide-oda dobálta a májusi durva szél.
- Dehogyis, tudom mit csinálok hidd el Oli. Úgyis már 20 éves vagyok, és érzem hogy erősödöm! Nézd! Még a karomban az erek is sötétebbek mint eddig, márpedig ez azt jelenti hogy én...
- Nem, nem jelent semmit se! Csak beleképzeled!!- Vágott bele a lány szavába Oli. - Még nem készültél fel rá, ezt a Progendal is megmondta. És tudta hogy ez lesz, ezért is bízott rád.
- Te tényleg csak azért vagy velem mert rám kellett bébiszitterkedned??? Miért nem mondtad?! 14 éven át ezt nem is említetted! – meglepődött arccal szegezi tekintetét a fiúra.
- Dehogyis, ez nem igaz, az istenit neki! Csak túlbonyolítod a dolgot.
- Óh , szóval így állunk?? – lobbant haragra a lány. – Most már nem tántoríthatsz el. Úgyis gyorsan megy ez. Csak legalább 10 másodperc előkészület kell hozzá.
- Ne, kérlek. Nem… Inkább könyörgök: ne csináld mert meghalsz!
- Egy- kezdi Edina az ígérete betartását. Mit sem törődve a fiú kiabálásaival.
- Ha meghalsz, nem igazán lopod magad az Közösség szívébe, ugye tudod? – próbálta elviccelni egy kicsit a dolgot, de így is a hangja remegett Olinak.
- Kettő- folytatta most már magabiztosabban.
- Fhuu, az apád ki fog nyírni az tuti!- fújt egy nagyot, de nyugtatgatta magát, hogy nem teszi meg a lány, azt amire készül. Ő se gondolhatja komolyan.
- Három- minden egyes számnál hangosabb hangra váltott, nehogy meghallja Oli kérlelését.
- Most miért kell kockáztatnod az életed csak egy fogadás miatt?!
- Négy
- Azok a barmok a bandából tudják, hogy nem vagy elég erős, de azt nem hogy önfejű, meg makacs viszont igen.
- Öt
- Ha leugrassz utánad ugrok! – felelte elszántan Oli. Hiszen szereti a lányt, akkor miért is kockáztatna azzal, hogy hátha sikerül neki? De ez persze lehetetlen.
- Hat
- Hadd hogy legalább segédkezzek! Engedj közel magadhoz! Figyelj, nem kell megtenned. Kifizetem, ha kell az ötszáz ezret ha kell csak engedd le, az erőteredet amit magad köré vontál már vagy egy 20 perce. - méltatlankodott, de kezdett már kétségbe esni.

- Hét – A lába remegett az izgalomtól és a gyönyörtől. Ő is olyan lesz mint a hajdani anyja.
- Ha visszajössz megkapod az ajándékot amit ígértem neked tegnap. - próbálkozott újra a lány kíváncsiságát előhívni, hátha enged.

Nem sikerült.
- Nyolc
- Szeretlek Edina! Ne csináld ezt velem mert már most tiszta roncs vagyok! Ha te is szeretsz, akkor ne tedd!
- Kilenc- remegő hang hagyta el a száját mikor ezt kimondta. Sose mondott neki Oli ehhez hasonlót soha. Bár mindig is tudta, hogy fontos a fiúnak, de sose mondta ki egyenesen. De most mégis! Nem, nem fordíthatja el attól amit megakart tenni, akár lett volna fogadás, akár nem. Az édesanyja is ezen a napon repült először, ezért ő próbál hinni benne, hogy neki is menni fog. Ha egyszer amúgy is megígérte az anyja halála pillanatában akkor az szent dolognak számít. Érzi is meg nem is az erejét. Viszont nem osztotta meg a fiúval azt, hogy ő is épp oly bizonytalan mint ahogyan Oli beszél erről.

Bár az orvosok a Tanácsból mindig felmentették az edzések alól, de ő neki ez csak családi ajándéknak vette, hogy nehogy annyira megverjék mint a többieket. Ezért is utálta, azt aki most az ő testében él. Utálja önmagát. Ha meghalna is, tudja, hogy Oli fenntartja az emlékét…

- Edina. - Oli könnyektől ázott szemmel szólította meg a szőke hajú lányt akinél már az első pillanatban érezte a tiszteletet. – Hozzám… jönnél feleségül?
- Tíz-

Edina meg sem hallotta az utolsó szavakat amiket neki szántak. Ő abban a pillanatban csak ugrott a süvítő levegőbe. Oli ordítva ment a lány után, de Edina tudomást sem véve róla maradt a tervénél és zuhant tovább a semmibe. Az elején tudta, hogy még nem kell kinyitni a szárnyakat amin neki kisebb nagyobb rendes tollak voltak a pehelytollak mellett. De aztán mikor már érezte, hogy most kell kinyitni próbálta kiteregetni a szárnyait. De ennél tovább nem ment. A mozgást amit tanítottak neki az elmélet órán, nem ment... A szárnya a hátán csak úgy vergődött, mint egy partra vetett hal. Vészesen közeledett a föld is és Oli is. Könnyek gyűltek a szemébe elkeseredettségében. Az egyetlen bizalmasa ezen a földön ugyanúgy kockáztatja az életét érte. Bonyolult érzelmek kavalkádja lepte el a mellkasát. Óriásit dobbant, amikor meglátta homályos szemei előtt Oli kisírt, keserves arcát. Ezt nem teheti meg vele!

Hirtelen megfordulva a fiúhoz nyújtotta a karját, hátha elkapja még mielőtt elérné a földet. A fiú sebesen zuhant Edina irányába. Nem nézte se a földet, se az eget, se semmit. Csak őt, hogy megmentse. De mielőtt megfoghatta volna a kezét, a betonba csapódtak mind a ketten. A becsapódási ponton nem volt se autó se semmi ami jelezhetné az embereknek, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan okokból egy autó tetején több mint20 centis horpadás van.  A két szerelmes mit sem sejtve a másik érzéseiről egymás karjában nyugodtak. De csak az egyikük volt szerencsés…